••• Hírek •••

BlueBlock lencsék bemutatása

2016. október 10. | Tökéletes megoldás azoknak, akik kiemelkedően sok időt töltenek elektronikus készülékek előtt.

Homályos a számítógép képernyője munka közben? A munkaidő főleg a képernyő nézésével telik? Adunk néhány hasznos tanácsot azoknak, akik számítógép előtt dolgoznak, és érzik, hogy túlterhelik szemüket.

Annak, hogy munkaszemüvegre van szükségünk, két fő oka lehet:

Az egyik ok a korral jár, ugyanis leginkább 35-40 éves kor körül kezdenek jelentkezni a panaszok. Az olvasás, a fókuszálás is egyre nehezebb, sokszor távolabb kell tartani a papírt, hogy el tudjuk olvasni a betűket.

A másik ok a valóban túl sok képernyő előtti ülés, a túl sok számítógépes munka, amely kiszárítja, és érzékenyebbé teszi a fényre szemünket.

A tünetek viszont ugyanazok: fejfájás, viszkető, égő szemek, vibráló képernyő, és homályos látás. Mivel koncentrálnunk kell, hogy el tudjuk olvasni a képernyőn lévő szöveget, sokszor természetellenes pozitúrát veszünk fel, ami miatt a vállunk, a nyakunk, és a hátunk is fájhat. Jellemző a szemszárazság, és az előbb említett fényérzékenység.

Tipp: Pihentessük szemünket úgy munka közben, hogy óránként egy pár percre folyamatosan a távolba nézünk. 6 méter, vagy annál nagyobb távolságra lévő tárgyra fókuszáljunk, így szemünk izmai ellazulnak, és látásunk is jobb lesz.

A probléma orvoslására a legjobb eszköz a munkaszemüveg. Több típust is megkülönböztetünk. Nézzük, melyek ezek!

Olvasószemüveg: Az olvasószemüveg kezdetben jó megoldásnak tűnhet, de nem biztos, hogy ez a jó választás. Az olvasószemüveget nagyon kis távolságokra tervezik, így ha élesen szeretnénk látni a számítógépet, közelebb kell hajolnunk a képernyőhöz, ezáltal kényelmetlen testtartást veszünk fel, ami miatt fájdalom, vagy akár görcs is jelentkezhet.

Többfókuszú szemüveg: Ez a típus a következő lépés: egész nap viselhetjük és kényelmes látást biztosít minden távolságra, ugyanis egy lencsén belül több dioptriakombináció is lehetséges. Bár jó megoldás sok helyzetben, de asztali vagy számítógépes munkához csak korlátozottan alkalmas, ugyanis a progresszív lencsék alsó részével látunk jól közelre, ezért a képernyőt egy picit keskenyebb sávban tudjuk használni.

Ekkor jön képbe a munkalencsével ellátott szemüveg: A munkalencse látómezői pontosan a munkában felvett szemmozgáshoz igazodnak; nagy, közeli, és köztes látómezővel rendelkeznek, így a látás pont abban a tartományban lesz optimális, amelyre a munkában szükségünk van.

És ez még nem minden! A munkaszemüvegeken belül is elkülönítünk három kategóriát:

  • A BOOK lencsék kifejezetten közeli, fél méteres fókusztávolságra, de legfeljebb két méter távolságra,
  • a PC lencsék főleg számítógépes használatra, 80 centiméter távolságra, de legfeljebb 2 és fél méter távolságra,
  • a ROOM lencsék pedig 2 méter fő látótávolságra, de legfeljebb 4 méter távolságra nyújtják a optimális látásélményt.

Jó tudni, hogy annak, aki felváltva dolgozik ügyfelekkel és számítógéppel, annak a PC típus lencse a legjobb választás.

Kék fény

Hogy mi tehet még kárt szemünkben a túlterhelés mellett? Az elektronikus eszközök, beleértve a telefonokat is, kék fényt bocsátanak ki magukból, ami hosszú távon roncsolhatja a szemet. Manapság minden eddiginél több kék fénynek tesszük ki magunkat, ezért jobb mielőbb fellépni káros hatásaival szemben. Érdemes munkaszemüvegünkre kék fényt szűrő réteget kérni, így kevesebb káros fény jut a szemünkbe, és pihentetőbb lesz látásélményünk.

Otthoni használat

A munkaszemüvegünket nem feltétlen csak a munka közben érdemes használnunk, bármilyen otthoni tevékenység közben jól jöhet. Olvasás, böngészés, zenélés, TV-zés, és főzés közben is védi és pihenteti szemünket.

Mit kell észben tartani számítógépes szemüveg vásárlásakor?

Először is a látszerésznek pontosan kell tudnia, hogy, hol, és milyen feladatokra fogjuk használni új szemüvegünket, ezért nem szabad meglepődni, ha picit személyesebb kérdéseket is feltesz nekünk. Másodszor a vizsgálatot, az illesztést, majd a lencsék keretbecsiszolását is a lehető legnagyobb pontossággal és precizitással kell elvégezni. Minél pontosabbak az eljárások, annál hamarabb fogjuk megszokni új szemüvegünket, tehát fontos, hogy körültekintően válasszunk látszerészt.

Minden jog fenntartva © Noptiker Kft. | Adatvédelmi nyilatkozat | Honlapkészítés: DDSWEB